2014. május. 15. 11:47

A blogot bezártam!

Címkék: blog információ

Hosszú töprengés után úgy döntöttem, hogy a blogomat, az allplan.blog.hu oldalt lezárom, azaz a továbbiakban nem publikálok itt.

Miért ... ?

Biztos sokakban most felmerül jó néhány miért kezdetű kérdés, amiket megelőzve egy-két rövid válasz.

Miért indítottam a blogot?

A blog 2010. novemberi indításakor, már több mint másfél évtizedes Allplan ismeret és oktatási, konzultációs gyakorlat volt mögöttem, amiknek jó része csak a hézagosodó memóriámban voltak meg. Világos volt, hogy ezeket az információkat jó lenne, valamilyen publikus módon feljegyezni, amihez az eszközt a megoldást kerestem. Ezen közben két röpke esemény ébresztett rá, hogy erre a célra egy technikai blog lenne a megfelelő eszköz. Elsőként egy online marketing képzésen a következő történt velem, az előadást hallgatva. „Légy szakértő, ...” – hangzott el az egyik előadáson, miközben én arra gondoltam, hogy az vagyok már, – „és ezt tudasd a világgal egy blogon keresztül, ahol hasznos információkat osztasz meg.” – jaaa!, akkor még sem. Majd nem sokkal utána Schneider Balázs barátommal az Allplanról beszélgettünk, aminek a végén, kurtán oda vetette nekem, „miért nem írod le ezeket egy blogban, neked is csak könnyebb lenne”. Igaza lett. Hasznos volt az Allplan felhasználóknak nyújtott segítségben és az Allplan képzésekben is, a visszajelzések alapján.

Miért folytattam 2012 augusztusa után?

Miután eljöttem a Nemetschek Magyarország Kft-től, 2012 augusztusában, arra gondoltam, hogy ez a bloghoz hozzám tartozik, és a már előkészített bejegyzéseket elkészítem, publikálom. Továbbá mint, ahogy a fenti képzésen is elhangzott ez egy marketing eszköz, mellyel tudatom a világgal, a használható információkon keresztül, hogy értek az Allplanhoz. Ennek a burkolt reklámnak a célja az üzletszerzés lett volna, azaz hogy igénybe veszik a szakértelmemet. Ez nem igazán jött be – pontosabban csekély volt az érdeklődés–, amiben biztosan nagymértékben hibás vagyok én is, az ismert építőipari volumen, és a hazánkban az ilyen jelegű szolgáltatások elfogadottsága mellett. De nem szeretnék itt most piacelemzést végezni. Ez van.

Miért döntöttem a bezárás mellett?

Folyamatosan csökkenő tendenciával, egyre kevesebbet publikáltam itt az allplan.blog.hu oldalon, aminek a jó része a frissítésekről szólt. Nem a közzé adható információk fogytak el, mert a jegyzeteimben címszavakkal és rövid emlékeztetőkkel előkészítve több, mint félszáz téma lapul még, és van, amit már fel sem írtam. A lendületem, a kedvem fogyott el. Úgy vélem, immel-ámmal csinálni valamit, csak hogy úgy tűnjön, hogy csináljuk, nem helyes, és nem vezet sehova. Ezért inkább a továbbiakban nem publikálok itt.

Mi lesz a meglévő bejegyzésekkel?

Továbbra is elérhetőek maradnak bárki számára, addig még valakinek nem lesznek "sértőek", és nem szólít fel a törlésre, vagy törölteti Ő az oldalt, ami sajnos megtörtént már a bloghoz kapcsolódó első Facebook oldallal, aminek a neve csak Allplan volt, és jogosulatlan névhasználatért töröltették, még 2012 januárjában.

 

 

Rákosi Zsolt
az allplan.blog.hu blogere

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://allplan.blog.hu/api/trackback/id/tr816169185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kedves Zsolt! Nagyon sajnálom, hogy így döntöttél, de megértem. Köszönöm, köszönjük az értünk végzett munkálkodásodat, és hálás vagyok , hogy az eddigi hasznos írásaid, a továbbiakban is elérhetők lesznek. Csaba
Nagy kár.
Mindig örömmel olvastam a gyakorlatias szempontból megfogalmazott írásokat, igazi "kezelési útmutató" volt, jó kiegészítője a "hivatalos felhasználói útmutatónak". Nagyon hiányozni fog ez a 'tippek-trükkök' jellegű forrás.
Mindenesetre köszönöm az eddigieket, aztán ha ismét kedved támad, olvasóid szerintem újra lesznek.
Tibor
süti beállítások módosítása